KÜLSŐ PARAZITÁK
A külső élősködők vagy ektoparaziták két fő csoportja
Acari osztályba sorolható ektoparaziták
kullancsok,
atkák.
Insecta osztályba sorolható ektoparaziták
bolhák,
rágótetvek,
vérszívó tetvek,
csípőszúnyogok,
legyek.
Az ektoparaziták ellen elsősorban a következő okokból kifolyólag szükséges védeni kedvenceinket:
Bőrelváltozásokat okozhatnak,
Kóros immunválaszt válthatnak ki, melyek másodlagos baktériumos vagy gombás, (Malassezia spp.) fertőzésekhez és különböző típusú bőrgyulladásokhoz vezethetnek
Zoonózisokat (állatról emberre terjedő betegségeket) terjeszthetnek,
Kedvezőtlenül befolyásolhatják az állat közérzetét, étvágyát,
A külső élősködők nyála által kiváltott immunválasz allergiás reakciókhoz vezethet, melyek közül a bolhaallergiás dermatitis (BAD) a legjelentősebb,
A külső élősködők által terjesztett kórokozók betegségeket – úgynevezett vektor-közvetített betegségeket (VKB) – okozhatnak, melyek sok esetben nagyobb klinikai jelentőségűek, mint maga az ektoparazitafertőzöttség,
Az ektoparazitákkal való fertőzöttség közvetlen egészségügyi hatásai a bőrnél mélyebbre is terjedhetnek: a vérszívó ízeltlábúakkal való súlyos fertőzöttség például vérszegénységet okozhat.
Bolhák
A bolhák (Siphonaptera) szárnyatlan, oldalirányban lapított testű, vérszívó rovarok, amelyek emlősökön és madarakon egyaránt megtalálhatók. A gazdaszervezeten csak a kifejlett stádiumok fordulnak elő, míg a peték (tojások) és az éretlen stádiumok, a fertőzött otthonban a bolha populáció többségét képviselve, a környezetben találhatók.
A kifejlett nőstény bolhák a gazdán naponta átlagosan 20 tojást raknak, amelyek leesnek a környezetbe a bábokból kifejlett bolhák kelnek ki és gazdát keresnek vérszívás céljából. A lárvák 3 lárvastádiumon keresztül fejlődnek, majd kokont formálnak és bebábozódnak A bábból kikelt kifejlett hím és nőstény bolhák azonnal megkezdik az aktív gazdakeresést, mivel gazda hiányában csak néhány napig képesek életben maradni.
Az első vérszívást követően naponta vért kell szívniuk a túléléshez, és rendszerint egész hátralévő életüket ugyanazon a gazdán töltik.
A Ctenocephalides felis mindig a gazdán termel és rak tojásokat: egy nőstény bolha átlagosan 20 (maximum 40–50) tojást rak naponta. Ha hím és nőstény bolhák egyaránt jelen vannak ugyanazon a gazdaállaton, a szaporodás és a tojásrakás nagyon gyorsan (a fertőződés után 48 órán belül) lezajlik; a lerakást követően a fehérgyöngy színű (0,5 mm hosszúságú) tojások leesnek a környezetbe. Ideális körülmények között a tojásokból már néhány napon belül kikelnek a lárvák.
A lárvák a környezetben előforduló törmelékkel, például bőrkorpával és vért tartalmazó bolhaürülékkel táplálkoznak, és három lárvastádiumon keresztül fejlődnek. A lárvák a fény elől elbújnak és rejtett, a porszívózás számára nehezen megközelíthető búvóhelyeken, például a szőnyegek és a bútorok alatt rejtőznek el.
A teljesen kifejlett lárvák kokont szőnek és bebábozódnak. A bolhák jól alkalmazkodnak a lakásokban uralkodó körülményekhez, így a központi fűtéses és szőnyegekkel borított padlóval rendelkező épületekben vagy lakásokban a bolhák fejlődése az évszaktól függetlenül folyamatos lehet. Tavasztól őszig azonban a bolhák megfelelő helyeken a szabadban is szaporodhatnak, ami megmagyarázhatja a meleg évszakokban a megnövekedett előfordulást.
A kezeletlen kutyák, macskák és más gazdaállatok kifejlett bolhákkal való fertőződés forrásaiként is szerepelhetnek, különösen az egymással szoros érintkezésben tartott állatok között, de gyakoribb eset, hogy a környezetet szennyezik a bolhatojásokkal, majd a fertőződést a bábokból újonnan kikelt kifejlett bolhák okozzák.
Amikor a bolhalárva elérte a bábstádiumot, a kokonon belül lévő kikelés előtti bolha erősen védett a környezeti körülmények változásaival szemben. Az ilyen körülményektől függően a bolhák e stádiumban több hónapon át életben maradhatnak gazda hiányában is.
A kifejlett bolha kokonból való kikelése nem automatikusan történik meg, hanem ehhez megfelelő ingerekre van szükség. Amikor a megfelelő gazdaállat közeledik, a bolha gyorsan ki tud kelni a kokonból.
Klinikai tünetek
A bolhafertőzöttség mértéke rendkívül eltérő lehet. A macskák tisztálkodási szokásai nagymértékben befolyásolhatják a kifejlett bolhák számát és élettartamát. Az, hogy a bolhafertőzöttség klinikai tüneteket okoz-e, a következő tényezőktől függ:
A bolhaexpozíció gyakorisága
A bolhafertőzöttség időtartama
Másodlagos fertőzések vagy egyéb egyidejűleg fennálló bőrbetegségek jelenléte
A túlérzékenység mértéke
A nem allergiás állatok tünetmentesek lehetnek vagy csak kevés tünetet mutathatnak, és csak időnként mutatnak vakarózást a bolhák vagy azok csípése okozta irritáció miatt. A bolhanyálra allergiás vagy arra immunreakciót adó állatok esetében viszketés, szőrhullás, a szőrszálak töredezettsége, göbök és pörkökkel fedett bővérű foltok lehetnek jelen. Nedvedző bőrgyulladás is jelentkezhet, jellemzően a háti-ágyéki tájékon és a farok környékén. Az elváltozások a combok és has területére is kiterjedhetnek. Gyakran látható másodlagos pyotraumás dermatitisz (hot spot), gennyes bőrgyulladás és seborrhoea. Krónikus esetekben a bőr irharétege megvastagodik és acanthosis, hyperkeratosis és lichenifikáció alakul ki.
Elsősorban fiatal, öreg vagy legyengült állatokban a nagyszámú bolhával való erős fertőzöttség vérszegénységhez is vezethet.
A bolhafertőzöttség kimutatásának legérzékenyebb módja az állat bundájának átfésülése. Ha bolhák látszólag nincsenek is jelen, bolhaürülék kimutatható lehet az állaton és a bundájából kifésült szőrszálakon.
A bolhaürülék nedves fehér felületen emésztetlen vérre utaló vörös színű foltként jelenik meg. Ilyenkor azonnal szükségessé válik a kezelés megkezdése.
Kezelés
A fertőzöttség megszüntetésének kényelmes és gazdaságos megoldása lehet a macska tarkójára cseppentendő ektoparaziticid szer. A részleteket a különböző készítmények ismertetői tartalmazzák. A fertőzöttség súlyosságától és az alkalmazott készítménytől függően szükség lehet a kezelés bizonyos időközönkénti megismétlésére a probléma megszüntetéséig.
Fontos, hogy a bolhákkal fertőzött állaton kívül az ugyanabban a háztartásban élő összes többi kedvencet is kezelni kell; ezt az állattulajdonosok néha elmulasztják.
A környezet és az állatok- kezelésére használt készítmények a kifejlett alakokat elpusztító (adulticid) és/vagy rovarnövekedést gátló (IGR) aktivitással rendelkező vegyületeket tartalmazhatnak.
A környezet kezelése során azokra a területekre kell összpontosítani, ahol az állat ideje nagy részét tölti, így az állat kosarára vagy alvóhelyére.
Súlyos bolhafertőzöttség esetén rendszerint a környezet és az állat kezelésének egyidejű alkalmazására van szükség a fertőzöttség gyors megszüntetéséhez.
A környezetben előforduló bolhastádiumok számának csökkentése más módszerekkel is elősegíthető, például a szőnyegek kiporszívózásával vagy a kedvencek fekvőhelyének kimosásával.
Megelőzés
Minden egyes kedvencet és annak tartózkodási helyét potenciális bolha-élőhelynek kell tekinteni, amely az állattulajdonos és az állatorvos által kialakított és egyeztetett kezelési programot igényel. Noha a bolhafertőzöttség nyáron és ősszel éri el a tetőpontot, tudományos vizsgálatok szerint egész évben előfordulhat, ezért a bolhaellenes védekezést az egész év során folytatni kell. A bolhák elleni védekezés sikeréhez fontos, hogy az állattulajdonos pontosan kövesse a kezelési előírásokat.
A lakás – és szükség szerint a gépkocsi vagy az állat pihenőhelyéül szolgáló bármely más hely – naponkénti mechanikai kitakarítása (például kiporszívózása) szükséges. A bolhatojások és az éretlen fejlődési alakok azokon a helyeken fordulnak elő a legnagyobb számban, ahol a kutyák és a macskák a legtöbb időt töltik.
Bolhákkal akkor fertőződhetnek meg az emberek, amikor nagyszámú kifejlett bolha kel ki, és nem áll rendelkezésre más megfelelő gazda.
Kullancsok
A macskákon előforduló kullancsok az Ixodidae családba tartozó, időszakosan vérrel táplálkozó élősködők, melyek változó hosszúságú időt töltenek a gazdáikon. A nőstény kullancsok súlya akár az eredeti 120-szorosára is megnőhet, amint a peterakás előtt megszívják magukat vérrel; elérheti az egy centiméteres testhosszt és egy kis babszemre hasonlít. Tucatnyi különböző fajuk van, melyek különböznek egymástól a biológiai tulajdonságok és a földrajzi elterjedtség tekintetében. Minden egyes fejlődési alak csak egy rövid, egy-két hetes időszakon át szív vért.
A kullancsok általában a társállatokat és az embert egyaránt megbetegítő baktériumok, vírusok, egysejtűek és fonálférgek terjesztő vektoraiként rendelkeznek a legnagyobb jelentőséggel. A fertőzések általában a vérszívás során a kullancs nyálával közvetítve vagy azok – ritkább esetekben – a fertőzött kullancs gazdaállat általi elfogyasztása útján terjednek. A kullancsok aktivitása általában erősen szezonális jellegű, jellemzően két csúcs figyelhető meg, az első márciustól júniusig, a második pedig augusztus és november között van.
A kullancsok a gazdaállat egész testén előfordulhatnak, de legszívesebben a test szőrtelen és vékony bőrű részein tartózkodnak, például a pofán, a füleken, a hónaljtájékon, a lábujjak között, a lágyéktájékon és a végbél körüli területen.
Súlyos fertőzöttség esetén és bizonyos körülmények között a kullancsok vérszívása vérszegénységet eredményezhet. A kullancscsípés okozta seb elfertőződhet vagy mikro-tályog alakulhat ki a kullancs szájszerveire adott reakcióként, ha a kullancs erővel történő eltávolításakor a szájszervek a bőrbe beágyazódva visszamaradnak. A kullancsok által terjesztett betegségekkel összefüggő tünetek már akkor is jelentkezhetnek, amikor a kullancsfertőzöttségre utaló jelek még láthatók, más esetekben viszont csak később alakulnak ki. A legfontosabb szerepet mégis a különböző betegségek terjesztésében játsszák. A kórokozók átvitele főként a kullancsok nyálának kiürítésével történik.
A kullancsfertőzöttség megállapítása rendszerint a kullancsoknak az állaton való azonosításával történik, noha a kisméretű lárva és nympha stádiumokat nehezebb észrevenni, mint a hím és a magukat vérrel megszívott nőstény kullancsokat. Ha kullancsok jelenlétét nem vették észre és a kórokozók átvitele mégis megtörtént, a diagnózis felállítása nehezebb lehet, mivel egyes kullancs terjesztette betegségek klinikai tünetei bizonytalanok lehetnek. Ilyen esetekben egy alapos kórelőzmény felvételével fontos értékelni egy korábbi kullancsfertőzöttség lehetőségét.
A fennálló kullancsfertőzöttség kezelése
A szemmel látható kullancsokat azok észlelése után a lehető leggyorsabban el kell távolítani. A külön e célra kialakított kullancseltávolító eszközök széles köre áll rendelkezésre; ezek használhatók a bőrhöz rögzült kullancsok eltávolítására (olajat, alkoholt vagy étert nem szabad e célra használni!). Az eltávolított kullancsokat gondosan ártalmatlanná kell tenni, hogy azoknak ne legyen alkalmuk új gazdát találni. Emellett tanácsos egy akaricid (atkaölő) szert is alkalmazni. Figyelembe kell venni annak a lehetőségét, hogy egyes kórokozók már átvitelre kerülhettek. Általános szabály, hogy a kullancsfertőzöttség megállapítása után kullancsok elleni megelőző kezelést kell alkalmazni a kullancsszezon fennmaradó részében az érintett állaton és az azzal érintkezésbe kerülő összes többi állaton.
Vérszívó és rágótetvek
A tetvek lapított, szárnyatlan rovarok, melyek károsítják a fertőzött állatok bőrét, illetve vérszegénységet okozhatnak. Erősen gazdaspecifikus élősködők, macskákon csak egy faj, a Felicola subrostratus fordul elő. A rágótetvek bőrtörmelékkel, míg a vérszívó tetvek szúró-szívó szájszervük segítségével vérrel táplálkoznak.
A teljes fejlődési ciklus mintegy 4–6 hétig tart és egész életüket a gazdán töltik. A nőstény tetvek egyenként rakják le serkéknek nevezett tojásaikat, melyeket a szőrszálakra ragasztanak. A tetvek átvitele a gazdák közötti érintkezéssel történik, ami lehet közvetlen érintkezéssel vagy a közösen használt anyagok – például fekvőhely/takaró, a szőrzet ápolására használt kefék vagy fésűk – által történő átvitel.
Súlyos tetvesség esetén a szőrzet általában ápolatlan, emellett serkék vannak jelen a szőrszálakon és kifejlett tetvek a szőrzetben. A súlyos fertőzöttség pörkökkel kísért ekcémát és szőrhullást okozhat. A tetvesség általában erősen irritáló hatású a tetvek mászkálása miatt; a fertőzött állatok nyugtalanok, ingerlékenyek, és a súlyos viszketés miatt dörzsölik magukat.
A tetvesség a tetvek ellen hatásos inszekticidekkel kezelhető. Az állatok fekvőhelyeit és az ápolásukra használt eszközöket mosni vagy 60°C-nál magasabb hővel kell megtisztítani. A környezetet és az állatokkal érintkezésbe kerülő egyéb lehetséges területeket pedig ellenőrizni kell a tetvek más állatokra való átvitelének megelőzése érdekében.
Szőrtüszőatkák
A macskák demodicosisát elsősorban a Demodex cati okozza, napjainkban ritkának számító parazitás betegség. Rendszerint lokalizált, pikkelyező formában jelentkezik, a szemhéjakra és a szem körüli területekre korlátozódó alopeciával. Néha a generalizált forma is kialakul, különösen valamilyen háttérben meghúzódó, az állatok legyengítő betegség, például diabetes mellitus, FeLV vagy FIV fertőzöttség esetén. A D. gatoi szőrtüszőatka-fajjal fertőzött macskáknál viszketés alakul ki, és az érintett állatok intenzíven nyalogatják vagy tisztogatják a fertőzött területeket. A D. gatoi okozta bőrgyulladás nem függ össze a háttérben meghúzódó társbetegségekkel, és ezek az atkák macskáról macskára terjedhetnek.
Diagnosztizálása kisméretű szőrtelen területről bőrkaparék mintavételének mikroszkópos vizsgálatával történik. Macskákban a demodicosis lokalizált formája a legtöbb esetben spontán gyógyul, míg a generalizált demodicosis kezelést igényel. Macskák demodicosisa elleni használatra nincs törzskönyvezett készítmény, de esettanulmányok azt mutatták, hogy izoxazolinok, így például a fluralaner és a sarolaner hatásos lehet. A citromos-kénes fürösztő oldatok hatásosságáról beszámoltak. A fürösztéseket hetente, 4-6 hétig, 2%-os oldattal kell végrehajtani. A macska-demodicosis is gyakran a háttérben meghúzódó betegségekhez társul, melyeket megfelelően kezelni kell.
Rühatkák
Az atkák hajlamosak kis csoportokban összegyűlni és ezzel kis fészkeket alkotni. A fejlődési ciklus a petétől a kifejlett stádiumig kb. 3 hetet vesz igénybe. A rühösség erősen ragályos és általában helyi járványok formájában jelentkezik. Az átvitel közvetlen vagy közvetett érintkezés révén, valószínűleg lárvák vagy nymphák gazdák közötti átvitelével történik. A betegség gyorsan terjedhet a macskák vagy kölyökmacskák csoportjai között. A macskák fertőzöttsége nem könnyen terjed át más állatfajokra, de előfordulhat emberben átmeneti dermatitist okozva.
A fertőzöttség korai tünetei a szőrhullás és a bőr kivörösödése a fülkagylók széli részein és a pofatájékon. Ezt szürkés-sárga, száraz felrakódások kialakulása és a bőr korpázása követi, ami hyperkeratosissá súlyosbodhat, súlyos esetekben a bőr megvastagodásával és ráncossá válásával. E klinikai tüneteket heves viszketés és vakarózás kíséri, ami gyakran bőrsérülések és másodlagos bakteriális fertőzés kialakulását eredményezi. Az elváltozások a fej és a nyak területéről a test más részeire is átterjednek a tisztálkodás során vagy egyszerű érintkezéssel. A kezeletlen állatok súlyosan legyengülhetnek és kimúlhatnak.
A kicsi, kerekded atkák a háti felületükön látható jellegzetes koncentrikus „hüvelykujjlenyomat-szerű” bordázottság alapján viszonylag könnyen kimutathatók a bőrkaparék-minták mikroszkópos vizsgálatával.
Egy megfelelő akaricid készítmény alkalmazása előtt az állatokat le kell mosni egy seborrhoea elleni készítménnyel a bőrön keletkezett felrakódások vagy pörkök felpuhítása és eltávolítása céljából. A kezelést a jelentős klinikai javulás bekövetkeztéig, de legalább 4 héten át ismételni kell. A fertőzött állattal érintkezésbe kerülő összes állatot kezelni kell, a szennyezett fekvőhelyeket és takarókat pedig újakra kell cserélni.
Fülatkák
A fülirritáció és az ezzel kapcsolatos nyugtalanság okozói macskákban. A fertőzöttség csak az egyik vagy mindkét fület érintheti. Ritkán ezek az atkák az állat egész testére kiterjedő bőrgyulladást is okozhatnak.
Teljes fejlődési ciklusukat a gazdaállaton töltik, az állatról állatra való terjedés (kutyáról macskára vagy macskáról görényre) valószínűleg szoros érintkezés útján történik. A petékből a kifejlett stádiumig történő fejlődés körülbelül három hétig tart.
Klinikai tünetek
Fülatkák bármely korcsoportú macskáknál vagy kutyáknál előfordulhatnak, de kölyökkutyákban és kölyökmacskákban gyakoribbak, mint a felnőtt állatokban, és macskákban gyakrabban fordulnak elő, mint kutyákban. Az atkák és apró, mozgó, fehér pontok formájában láthatók a külső hallójáratban; a fertőzöttséget jellemzően egy barna, viaszos váladék jelenléte kíséri. A macskák klinikai tünetek nélkül tolerálhatják a fülatkák jelenlétét, viszketés, a fül vakarása vagy dörzsölése, illetve ezek következtében az állat által saját magának okozott trauma előfordulhat. A fülkagyló és a hallójárat bőre kivörösödött lehet. Gyakran előfordulnak másodlagos bakteriális vagy gombás fertőzések, amelyek súlyosbíthatják a tüneteket.
A diagnózis a jellegzetes barna fülzsír és a külső hallójáratban lévő atkák otoszkópos kimutatása alapján állítható fel. Szükség esetén vattatamponnal vagy egy hasonló eszközzel viasz- és törmelékminták vehetők az érintett hallójáratból. A hallójárat gyulladásos lehet, és mivel a mintavétel fájdalommal járhat, az állat megfelelő rögzítéséről gondoskodni kell.
A fülatka-fertőzöttség kezelése történhet az atkaölő hatású fülcseppek helyi alkalmazásával és/vagy egy szisztémás spot-on/szájon át adható törzskönyvezett készítménnyel. A választott kezeléstől függően az alkalmazást a fertőzöttség megszüntetéséhez szükséges időközönként meg kell ismételni. Többállatos háztartásokban és kennelekben tanácsos kezelni a fertőzött állatokkal érintkezésbe kerülő összes állatot. A fertőzött állatokat kesztyűben kell kezelni az emberre való átvitel megelőzése céljából.
Irodalom: Kutyák és macskák külső élősködői elleni védekezés ESCCAP 3. számú Irányelv (GLS), 7. kiadás - 2022. január
Comments